A Fekete Farkas Legendája

A magas, szikár termetû, szürke köpenybe burkolodzó férfi kilépett az ivó ajtaján. Már sokat látott szürke tekintete a kicsiny falucska fölé magasodó hegyeket fürkészte. Mint megannyi óriás nyújtozkodtak az ég felé, hófedte csúcsaik ködbe vésztek.
- A Csillag-hegység.... - hallotta a reszelõs hangot a háta mögül.
Nem fordult meg, de oldalt lépett, utat engedve a mögötte állónak. Durangor a csapos lépett ki az ajtón zihálva a vándor mellé. Alacsony termetû, köpcös férfi volt, nagy testsúlya miatt zihálva vette a levegõt. Arca borostás volt, jól megtermett tenyereit beletörölte valamikor fehér, most zsirtól és mocsoktól csillogó kötényébe.
- Mi van a hegyek mögött? - Con Arten halkan kérdezte, miközben azt latolgatta, milyen magasan lehet a hágó.
A csapos köpött eggyet.
- Candeo városa .... - válaszolta, miközben apró, malac szemeivel az idegenre pillantott.
- Candeo .... - ismételte az idegen az imént hallott nevet.
" Pont oda igyekszem, tehát jó úton járok! " - gondolta, miközben a szél egy fekete tincset kisöpört a szemébõl.
- Milyen messze van? - kérdezte.
- Hát, ha hajnalban elindul, és nagyon siet, jó esélye van, hogy éjszakára odaérjen. - válaszolta a csapos, miközben lopva az idegenre pillantott. - Szálljon meg nálam, és holnap hajnalban kipihenten indulhat! - javasolta Durangor, miközben lelki füleivel már hallotta a súlyos pénzérmék csengését.
Con Arten szürke szemeivel a kapzsi csaposra pillantott.
- Még ma indulok. - válaszolta határozottan, majd tekintetét ismét a hegyek felé fordította.
Durangor meghökkent.
- Ma?... - rebegte, - bocsásson meg jó uram, de órák múlva besötétedik.... - mondta miközben riadtan pillantott az idegenre.
- Na és? - Con Arten lenézõen pillantott le a nyárfalevélként reszketõ csaposra.
- Én azt javasolnám, ne induljon el éjjel. Nem biztonságos sötétedés után a hegység... - válaszolta Durangor, bár nem hitt benne, hogy meggyõzheti az idegent.
- Nem biztonságos? - Con Arten kétkedve pillantott Durangorra.
A csapos nyelt egy nagyot.
- Él egy legenda. Egy legenda a Fekete Farkasról! - halkan ejtette ki a rém nevét, miközben malac szemeivel riadtan pillantgatott körbe.
A vándor most már érdeklõdve fordult a csapos felé.
- Miféle legenda?
- Egyszer nagyon régen egy férfi felment a hegyre vadászni, de sosem tért vissza. Úgy tartották egy fekete farkas tépte szét. Ennek a férfinek volt egy lánya, aki miután elég idõs lett elindult a hegyre, hogy megkeresse és megölje apja gyilkosát. Késõn indult el, így mire a hófödte részhez ért, már esteledett. Ráadásul hóvihar készülõdött. Mozglódást hallott, aminek tulajdonosai pár vad kutya volt. Rátámadtak. Hiába volt minden erõfeszítése nem gyõzhetett. Ám ekkor megjelent egy hatalmas fekete farkas. Viszont a szerzett sérülésektõl elájult a lány és egy barlangban ébredt fel. Nem tudta mi történt. Legnagyobb meglepetésére a barlang bejáratán az a farkas lépett be szájában egy nyúllal. Félelmében elõször meg akarta ölni a farkast, de nem volt elég ereje. Az állat odalépett és letette elé a nyulat. Attól kezdve minden nap hozott neki élelmet, míg a lány elég jól nem lett. Idõközben megszerette és barátjává fogadta a fekete farkast, de haza szeretett volna menni. Elindultak lefelé a hegyrõl, s útközben jókat játszottak. Ám a lány unokatestvére meglátta õket. Azt hitte a farkas bántani akarja a lányt és lelõtte az állatot. A lány sírva tartotta a kezeiben, míg újdonsült barátja kilehelte a lelkét. A lány nem értette, hogy miért hagyta magát lelõni a farkas. Az unokatestvére mondta meg neki.
-Talán meg akart halni és talán tudta, hogy annak a lánya vagy akit megölt és a kezeid között akart meghalni.
Ez a történet, azóta legendássá vált, akárcsak a Fekete Farkas is. Egyesek még hallani vélik velõt rázó üvöltését a hegyfelõl, gyakran hallani történeteket favágókról, vándorokról, akiket e rém ragadott el! Azt mondják, csak a teste halt meg akkor, és a Fekete Farkas szelleme mind a mai napig szedi áldozatait! Arra kérem, ne induljon el este, félõ hogy ön is a rém áldozatává válik! - válaszolta Durangor, és amikor befejezte a történetet, kissé visszahúzodott az ivó ajtajából.
Con Arten elgondolkodva fürkészte a hegyeket.
" Minél elõbb Candeoba kell érnem. Nem fogok megijedni egy mesebeli farkastól! " - gondolta a vándor.
- Indulok. - mondta az idegen határozottan, majd belépett az ivoba, hogy összepakolja a felszerelését.
Durangor elsápadva figyelte az összekészülõdést, és azon imádkozott az égiekhez, nehogy a vándor is széttépve végezze valahol a erdõ sûrûjében.
A vándor határozott léptekkel indult a hegység felé, miközben a csapos a félelemtõl még mindig remegve nézte távolodó alakját.

Esteledett, a nap már eltûnt a látóhatár mögött, lassan mindenre rátelepedett a félhomály, nyomában pedig ott közeledett a sötétség. A csillagokat vastag felhõk takarták, a fák leveleit hideg szél borzolta.
Con Arten ezerszer elátkozta magát, hogy sötétedés elõtt indult el Candeo városába, és fõleg azért mert egyedül indult el. Nem mintha félõs ember lett volna a szürke szemû, nagydarab férfi. Bátor szíve és hû kardja sok mindent látott már. De tudta, hogy egyedül utazni éjnek idején nem túl bölcs dolog még egy olyan tapasztalt vándornak is, mint amilyennek õ számított. Fõleg nem a méltán hirhedt Csillag-hegységben!

Már lefele ereszkedett a hegyrõl, amikor utolérte a szinte áthatolhatatlannak tûnõ sötétség.
“ Ideje lenne megállnom, és valami pihenõ helyet keresnem. “ – gondolta bosszúsan magában.
Körbenézett, de szinte semmit nem látott. Önkéntelenül is megborzongott. Hirtelen nem tudta eldönteni ez a borzongás a hûvös szélnek, vagy a félelemnek szólt.
Amennyire megtudta állapítani egy patakmeder partján álldogált, körülötte viszonylag ritkás volt az aljnövényzet. Elindult a patak partján lefelé, remélve, hogy talál megfelelõ menedéket. Egyenlõre nem gyújtott fáklyát, bízva megérzésében és tapasztalatában haladt lassan elõre.
Úgy tûnt, a szerencse rá mosolygott. Elõször a kerek hold bújt elõ a felhõk mögül, némi világosságot szolgáltatva Con Artennek. Ez ugyan nem volt túl sok, de így a vándor már kitudta venni a környezetének körvonalait. Rövidesen egy viszonylag sík területre ért, amelyen nagyobb kõ halmazok voltak szét szórva.
Odasietett az egyik kõhalomhoz, és örömmel állapította meg, hogy van egy kis bemélyedés két szikla közt.
“ Itt meghúzhatom magam éjszakára! “ - gondolta elégedetten.
Lepakolta a felszerelését, fegyvereit, majd leült, és hátát a sziklafalnak vetette. Szemeit lehunyta, testét ellazította. Pillanatok alatt álomba szenderült.

Az álomból egy üvöltés szakította vissza a valóságba. Tágra nyílt szemekkel riadt fel. A fegyveréhez kapott, és kipillantott a fedezéke mögül. A hold még látható volt az égen, a jelenlegi állásából Con Arten úgy gondolta egy órát aludhatott. Fülelt, de nem hallott semmit. Csak szél susogása volt olyan furcsa. “ Lehet, hogy csak álmodtam? “ – kérdezte magától.
Az újra felhangzó farkas üvöltés válaszolt a kérdésére. Az edzett férfi mint nyárfalevél rezzent össze a szörnyû üvöltés hatására. “ Ez nem közönséges farkas! “ – gondolta Con Arten, és kihúzta hûséges kardját a hüvelyébõl.
“ Hát a legenda igaz! “ – gondolta, miközben az üvöltés ismét felhangzott. Ám ezúttal más is keveredett a szörnyû hangba. A vándor fülelt, hátha újra hallja a hangot. Egy ideig csend volt, csak fák susogtak, aztán meghallotta a sikítást. Egy nõ sikított.
Con Arten lovag volt, a gyengék, a nõk, és az elesettek védelmezõje. Meghallva a nõ síkolyát kardját megmarkolva kiugrott a szikla mögül. Bár minden porcikája a félelemtõl tiltakozott ellene, elindult a hangok forrása felé. A sikoly, majd az üvöltés ismét felhangzott, nem is oly messze a vándortól. Con Arten a hang irányába nézett, és imbolygó fényt pillantott meg egy szikla mögött. " Egyszer a jó szívem visz a sírba! " - gondolta magában.
Minden bátorságát összeszedve arra iramodott, a szikla falát hamar elérte. Hátát a sziklának vetette, kardját megmarkolta, hangos zihálását megpróbálta elnémítani, nem akarta, hogy a farkas idõ elõtt észrevegye.
Sokat hallott már a Fekete Farkas és a lány legendájáról, ám maga sem hitte, hogy egyszer személyesen is találkozni fog vele. A homloka gyöngyözött a verejtéktõl, a szíve olyan gyorsan vert, hogy félõ volt, átszakítja a mellkasát, és kiugrik a helyérõl. A félelem, mint sötét árny borította be, amikor a farkas üvöltése ismét felhangzott a szikla túloldaláról. Lábak dobogását is hallotta, valamint furcsa, nevetésbe torkolló sikolyt.
Kardját erõsen megmarkolva kilesett a szikla mögül. A szemközti sziklafalon egy hatalmasnak tûnõ farkas sziúlettjét látta kivetülni, amint egy törékenynek látszó nõ fölé magasodik.
Nem volt több ideje. Félelemtõl reszketõ, ámde elszánt szívvel ugrott elõ a szikla mögül, készen arra, hogy megküzdjön a fenevaddal, legyen az bármily szörnyû. Az ugrásból vállán át gurult egyet, majd kardját maga elé tartva támadó állásba helyezkedett. Ám az elé táruló kép annyira elképeztette, hogy itt megakadt a mozdulata, tagjai lebénultak.
Tõle négy lépésnyire ugyanis egy kis tündér feküdt a földön, egy aranyos kiskutya pedig épp az arcát nyaldosta játékosan. Mögöttük tábortûz égett. A férfi érkezésére mindketten riadtan felpillantottak. A kutya lemorogta magát, ami hangos, félelmetes morgássá vált. A kis tündér riadtan bújt a kutya mögé.
Con Arten elõször elképedt, majd a kutya morgását meghallva elnevette magát. Amit a farkas üvöltésének hitt az a kutya morgása volt, csak a sziklák furcsa elhelyezkedése felerõsítette a hangot. Ugyanígy a sikoly sem volt más, mint a tündér kacaja, eltorzítva.
A tündér értetlenül nézett a hahotázó férfira, akinek hangja most olyan volt, mintha óriások nevettek volna. A vándor intett a tündérnek, majd magában mosolyogva elindult alkalmi pihenõhelye felé.

A felkelõ nap már úton érte a vándort. Magában mosolyogva, halkan dúdolászva haladt a patak meder mellett. Még mindig az éjszaka alatt történtek jártak a fejében. Ismét tanult valamit. Nem mindig az a valóság, amit látunk. Életében még talán soha nem rettegett annyira, mint ott a sziklánál, pedig valójában semmi oka nem volt rá. Elmosolyodott arra a gondolatra, hogy majd a Candeoi fogadóban elmeséli, hogy találkozott a hírhedt Fekete Farkassal, és a lánnyal, és hogy milyen vérfagyasztó kalandban volt része. Lassan kiért az erdõ szélére. Visszapillantott, amikor ismét felhangzott a farkas üvöltése, majd a lány sikolya. Con Arten elmosolyodott, és intett a Csillag-hegység felé.
“ Ég veletek! “